2019.01.20. 00:03 Rizmayer Katalin

3 km a szülőágyig

Születésem története

Így jöttem világra, de előtte még egy jó nagyot sétáltunk Anyuval.

Anyu így mesél: "Katival szeptember 9-re voltam kiírva. Kb. hat héttel előtte begörcsöltem, és elmentünk az orvoshoz, Szolnoki Ferenc professzorhoz, aki az István Kórházban volt osztályvezető főorvos.

Keresztanyám, Ila vitt el hozzá, amikor terhes lettem. Ő onnan ismerte, hogy udvarolgatott neki fiatal korában, amikor rövidebb ideig nála dolgozott, de nem lett belőle semmi komoly. A magánrendelőjébe jártam az Oktogonnál, 8-10 alkalommal voltam vizsgálaton. Összesen 1.000 Ft-ot fizettem neki, ez kb. egy havi fizetésem volt. A szülésért nem fogadott el külön pénzt (valószínűleg ez tiltva is volt), de csak olyat vállalt el szülésre, akit előtte minden hónapban megvizsgált a magánrendelőjében.

Az orvos tehát megnézett és azt mondta, hogy a méhszájam kétujjnyira nyitva van, ezért vannak a görcseim. Megkérdezte, mit választok: koraszülött lesz a gyerekem vagy fekszem a hátralévő időben, mert csak így lehet időre kihordani. Öt napig feküdtem a kórházban, aztán hazaengedtek azzal, hogy tartsam be az előírást és otthon is feküdjek. Így is volt, rendesen feküdtem, és ha muszáj volt felkelnem, rögtön éreztem, hogy keményedik a hasam.

Szülés előtt 2 héttel mentem kontrollra, azt mondta az orvos, hogy felkelhetek, most már nem gond, ha megindul a szülés. Otthon Misi azt mondta, hogy mars vissza az ágyba, ne foszd meg azt a gyereket egy évtől. Akkor ugyanis még szigorú szabály volt, hogy aki szeptember elseje előtt születik, szigorúan abban az évben megy iskolába, amikor betölti a 6 évet. Tehát az volt a cél, hogy szeptember elsejéig mindenképpen húzzam ki.

kati_mozeskosarban.jpg

Anyuval a lakásunk előtti gangon, ő ekkor 24 éves volt

Szólj hozzá!

2018.02.12. 19:01 Rizmayer Katalin

Ha lehull a hó

Hó alatt a Kálvária utca 15. - az 1970-es évek eleje

Jó nagy hó esett, takarítani kell az udvart, hogy ki-be járhassanak az autók. Apuval nekiállunk.

ho_kalvaria6_1.jpg

Szólj hozzá!

2017.02.01. 12:13 Rizmayer Katalin

Kitelepítésünk Pozsonyból

Scheuringné Dr. Pozsonyi Teréz: Kitelepítésünk története - Emlékirat

Készült 2006-ban

 Előszó

2006 áprilisában, Jánossal közösen a "Vasárnapi Újságot" hallgattuk a Kossuth Rádióban, amikor arra lettem figyelmes, hogy a szlovákiai Komáromban diákok számára pályázatot hirdettek, hogy írják le családjuk vagy ismerősük háború utáni kitelepítésének és megpróbáltatásainak történetét a még élő szülők, nagyszülők, rokonok hiteles elbeszélése vagy egyéb forrásmunka alapján. Ez a felhívás arra buzdított, hogy régi elhatározásomat
váltsam valóra és a rohanó idő sodrásában egy pillanatra elidőzzek a múltban és az emlékek ködfátyla alól visszaidézzem azokat a szomorú napokat, amelyeket Szüleimmel és Bátyámmal, Ottóval át kellett élnünk. Drága Szüleim sok éve meghaltak és sajnos Ottó Bátyám sem él már. Így a visszaemlékezés rám maradt.

img_2378.jpgCsaládi képünk, eredeti keretében, beüvegezve átvészelte az kitelepítést

Szólj hozzá!

2017.01.03. 18:08 Rizmayer Katalin

Szent Lénárd temetkezési egylet

Szent Lénárd egylet, a józsefvárosi német szőlőművesek temetkezési egylete

 A józsefvárosi német ajkú szőlőművesek 1823-ban alakították meg temetkezési segélyegyletüket. Vallásos tömörülésük célja volt, hogy a tagok befizetéseiből halálesetkor a temetkezési segéllyel enyhítsék a váratlan kiadásokat és a temetésen testületi jelenlétükkel emeljék annak ünnepélyességét. Az ünnepélyesség növelésére az egyesületnek saját keresztje és fáklyái (kandeláberei) voltak, ezzel kísérték utolsó útjára az elhunytat.

Szólj hozzá!

2017.01.03. 18:07 Rizmayer Katalin

Gyászmenet

Dédszüleim temetési emlékei

 A korabeli gyászlapok részletesen felsorolják a gyászoló családtagokat, sokszor a rokoni viszonyokat is tisztázzák, nagy szívességet téve a kései utódoknak. Sokukat közülük viszontlátjuk a temetési fényképeken, a gyászmenetben.

Szeili (Szayly) Mihály dédapám a kiegyezés évében, 1867-ben született és 1940-ben halt meg, 73 éves korában. A Kálvária utca 15. alatti telket és házat 1906-ban megvette a testvéreitől, ami majd egy évszázadig volt a család lakhelye. Nyolc felnőtt gyereke és a nagyszámú rokonok gyászolták. Hetedik gyereke Mária, a nagyanyám, és utolsó a felsorolt unokák közt az akkor öt éves Rizmayer Misike, édesapám.

Saile Mihály_b_1.jpg

Szayly Mihály gyászlapja

Szólj hozzá!

2016.12.27. 16:57 Rizmayer Katalin

Hogyan lett egy sváblányból grófné?

Kiss Zoltán: Hogyan lett egy sváblányból grófné, avagy egy Reibl lány szerencséje

Nagymamám unokatestvére, Reibl Rozália - Reibl András és Schiwampel Teréz lánya - az 1880-as évek végén született Budapesten, Kőbányán. Nagyszülei, Reibl Gáspár és Purczeld Teréz, még Soroksáron látták meg a napvilágot, ott is házasodtak.

Rozl nővérként végzett, és az első világháborúban egy hadikórházban teljesített szolgálatot. Itt ismerkedett meg a hadisérüléséből lábadozó gróf Pálffy Ödön huszárfőhadnaggyal. Erdődi gróf Pállfy Ödön, császári és királyi kamarás 1863. II. 13-án születt Pozsonyban, gróf Pálffy István és gróf Dessewffy Matild fiaként.

kep7.png

Szólj hozzá!

2015.03.16. 00:01 Rizmayer Katalin

A visszacsatolt Erdély földjéről...

Rizmayer János nagypapám képeslapjai a frontról, 1940-ből

Rizmayer János nagypapám több helyen is szolgált a II. világháborúban. Ezeken a képeslapokon Kárpátaljáról és Erdélyből ad hírt magáról 1940 májusa és szeptembere között, növekvő türelmetlenséggel.

19400530_kepes.jpg

Szólj hozzá!

2013.04.09. 00:46 Rizmayer Katalin

Tanonc bizonyítvány

Scheuring János iparostanonc-iskolai értesítője


1913-ból származik, azaz immár 100 éves Jani bácsi iparostanonc bizonyítványa.

Scan0328_98a_b.jpg

Szólj hozzá!

2013.04.07. 01:58 Rizmayer Katalin

Magas, hosszas arcú lakatossegéd

Scheuring János lakatossegéd munkakönyve, 1916

Segédek és gyári munkások számára nyomtatták ezt a munkakönyvet, amelyet Scheuring János mint lakatossegéd, 1916-ban kapott meg.

Scan0316_97b_k_1.jpg

Szólj hozzá!

2013.04.03. 21:45 Rizmayer Katalin

Rongyos

A világverő süti

Közkívánatra küldöm nektek családunk kedvenc sütijének receptjét.

P1030543_b.jpg 

A rongyos név családi szülemény, eredete kissé bizonytalan, de valószínűleg arra vezethető vissza, hogy mindig össze-vissza dől. Talán a rum hatása...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása